2024. április 6., szombat

Görcs leves készítése!









Van, ahol táska levesnek, vagy kötött tészta levesnek is hívják!
Elkészítése:
Egy zöldség leves alapot főzünk, kerülhet bele kevés zöldbab,
Kelkáposzta,  vagy zöldborsó, hagyma a többi zöldség mellé.
Sózzuk borsozzuk, kevés piros paprikával színezzük.
A leves betétje a görcs tészta.
1 tojásból lágyabb leves tésztát gyúrunk, pici sóval, kinyújtjuk.
Kb 4 ujjnyi széles, másfél arasznyi hosszú csíkokat vágunk, derelyemetszővel.
 A csíkok közepébe kerül a töltelék. 
Feltekerjük, széleit
tojással megkenjük, hogy összeragadjon, és laza görcsöt kötünk belőle. 
Ha zöldségek puhák , bele kerülhet a görcs is, jó puhára főjön.
Töltelék: nagyanyáink egyszerűen paprikás hagymás zsírral töltötték.
Ha laktatósabbra akarták, tojást is sütöttek bele. 
Nagyon finom lepirított, fűszeres darált hússal (maradék pörkölt, csirke mell) amit egy kevés nyers tojással megkötünk.
Nálam hússal készül. 
Akár májjal is tölthetjük, de akkor tegyünk bele majoránnát, petrezselyem zöldet apróra vágva, és 1 ek zsemle morzsát.A tojás ebbe is kell.  
ITT is olvashatsz róla.

Nagyanyáink csak egyszerűen zsírban sült, paprikás  hagymával kenték meg!
Készítettem már medvehagymával zöldre színezett, gyúrt tésztából is.

IGY 

Nagyon laktató leves!



























2024. március 28., csütörtök

Töltött tojás!


 

A megfőtt tojásokat hosszában ketté vágjuk!

Nálam, cakkosra lett vágva!

A sárgáját egy tálban villával összetörjük.

Kerül hozzá:

 mustár

majonéz

tejföl 

vaj

fehér bors

pár csepp balzsamecet

(mindenből, ízlés szerint)

Jól összekeverjük, és betöltjük a tojásokba.

Habzsák segítségével töltve, még mutatósabb!

Tetejére kerülhet egy pötty piros arany, és  fodros ,metélő petrezselyem levél. 

Zöld saláta levél ,vagy petrezselyem levél, ágyon tálaljuk.

Nekem van speciális, erre az alkalomra való tojástartó tányérom.

Francia saláta alapon is finom!




Sajtos tallér!

Most darált tepertővel is készült.
Szerintem ízleni fog a családomnak!


Megleptem magam egy  elektromos, ostya sütővel.


Már van egy mintás kekszsütőm is, így a kettőben hamar kész van. 

Szép vékonyra süti. Jól lezárható, szorosan zár egy kis kapcsolóval.
A hőmérséklet állítható .
Ostya is süthető vele. 
Van hozzá egy tölcsér formázó is.
RECEPT
60 dkg rétes liszt
15 dkg vaj(vagy margarin)
 20 dkg sajt-reszelhető(nálam laktózmentes trappista)
1db tojás + egy sárgája
  1 kis pohár tejföl-200gr (nálam laktózmentes)
1 kk kacsa zsír(sertés zsír is lehet)
1 tk sütőpor
 só ízlés szerint
1 ek római kömény vagy pirított szezám mag.(bármilyen fűszer-kakukkfű- oreganó-menta)...mindenkinek ízlése szerint.
Én már majdnem mindet kipróbáltam.
 Az összeállított tésztába, most őrölt római kömény, és szezám mag  került.
Ez a kis szerkezet segít az összeállításban.
Liszt és margarin elmorzsolásában.

Sokáig eláll, jó ropogós.
Nem kell ott állni mellette. Ülve sütöm.
A tészta kinyújtható, kiszaggattam kis körökre és így még aránylag egyforma és szabályos is lett.
3 db-ot rakok bele egyszerre.

 Mézes tallér is készül!



2024. március 26., kedd

Húsvéti, mézes nyuszik, és tallérok!


A mézes tésztája
1 KG LISZT
30 DKG CUKOR
30 DKG MÉZ
6 TOJÁS
 10DKG VAJ
10 DKG PÁLMA ZSÍR vagy MARGARIN
1EK INSTANT KAKAÓ
2 KK SZÓDA BIKARBÓNA (18GR)
1 CS MÉZES FŰSZER+1KK KÁRDÁMOM
Ennek, most csak a negyedéből készültek a nyulacska és más figurák.
Nyújtás
Sütés előtt.

Ugyan ebből a mézes tésztából tallérok is készülhetnek, egy mintás kekszsütő segítségével.



2024. március 21., csütörtök

Húsvéti tojás aszpikban!





Irázi Viki blogjában találtam ezt a receptet.
Aktualitása a húsvét!
Mindenkinek ajánlom, finom és mutatós!
 Hozzávalók:
 2 ek zselatin por 
1 dl hideg víz
10 üres tojáshéj 
 1/2 sárga és 1/2 piros színű paprika csíkokra vágva 
15 dkg sonka csíkokra vágva 
 pár szem olajbogyó felaprítva vagy félbevágva 
 konzerv kukorica és zöldborsó 
4 dl világos tyúk húsleves -leves kockából is készülhet
petrezselyemzöld
2 db főtt tojás felkockázva
Nálam már volt a kertben ánizskapor, azt is raktam bele.

Elkészítés:
"Először a zselatint egy tálba tesszük, leöntjük a vízzel és 1 órát hagyjuk duzzadni. 
Közben, a tojások szélesebbik végének tetejét feltörjük, a tojást kiöntjük belőle, jól átmossuk, lecsepegtetjük. 
 A petrezselyem levelekből 1-1-et a tojások aljára (a vékonyabbik felére, mert ez lesz majd kihűlés után a teteje) teszünk, majd a többi hozzávalóból is pakolunk rá és beleállítjuk a tojástartóba.
 Amikor a zselatin megduzzadt,  feloldjuk a forró húslevesben. 
Ráöntjük a tojáshéj tetején lévő lyukon a töltelékre 
a húslevest.
Én egy kis tölcsér,és egy csőrös kis merőkanál segítségével oldottam meg.
Tojástartóba rakjuk és betesszük a hűtőbe a tojásokat egy éjszakára. 

Amikor a zselé megszilárdult, törjük fel a héjat és vegyük ki a zselés tojást. 

Nekem már van egy praktikusabb,6 darabos tojás főzőm, nem kell a tojáshéjjal bajlódni.
Szét csavarozható, felül  is tölthető!




Ez a tál remek a töltött tojások tálalására!

Készült még töltött tojás, kétféleképpen!
És , kaszinó tojás, franciasaláta alapon is!
Nagylány unokám remekelte!


Megfordítva, tálra téve kínáljuk.
 Készítettem fél tojásokat is ezzel a fém formával.








2024. március 10., vasárnap

Tört paszuly.


Az idén nagy szemű fehér babot vetettem, a kerítésre futtatva.
Felénk kan paszulynak hívják.

Babérleveles ,sós vízben főtt meg két cikk fokhagymával és egy  egész vörös hagymával.
Közben hagymát pirítottam olajban, és került bele egy db piros paprika és 2 cikk fokhagyma is.
A hagymás olajon megfuttattam 2 ek lisztet, ebbe került a főtt, leszűrt, áttört bab.
Nem törtem át nagyon, kissé darabosra hagytam.
A bab főző vizével kicsit fellazítottam, és jól átfőztem.
Sült hagyma, és kolbász  került a tetejére.
Másnap hagymás , gombás velővel még finomabb volt.
A fehér bab héját teának főzöm.
Babhéjról.
Felhasználható részek:
A bab fehér színű héja, hüvelye.
A tea készítése:
1 evőkanál  héjból 2 dl vízzel forrázatot készítünk.
10- 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
 Napi 1-2 csészényi biztonsággal fogyasztható.
Felhasználható:
„Cukorbetegség esetén vércukorszint csökkentő és fogyasztó, a cukorbetegség tüneteinek csökkentése, vesebetegségek, vesekőképződés megelőzése, vizelethajtás, hólyagbántalmak, enyhe ízületi panaszok, gyenge szívműködés, magas vérnyomás, kiszáradás esetén vízhiány pótlására alkalmazható. Mosóvízbe téve a gyapjúruhák felfrissítésére is használják.”

2024. március 3., vasárnap

Búza fű lé készült!


 

Kb. 2 hete vetettem el a búzát.
Vízben ázott előtte, pár nap és kezdett csírázni, csírásan vetettem el. 
A szabadban nő, egy kis ládikában.
Három naponta frissen vágok le belőle.
Szűrt vízzel a késes darabolóban aprítom. Kissé állni hagyom, újra átforgatom, majd leszűröm.
Frissen fogyasztom.
Hűtőbe pár napid eláll, de fagyasztva is jó.
Már többször készült.
ITT is olvashatsz róla egy blog bejegyzésemben!
Jótékony hatásairól, a lenti linken olvashatunk!
https://supergreens.hu/blog/buzafu/?gad_source=1&gclid=CjwKCAiA3JCvBhA8EiwA4kujZm-eCriu0drsf7nAxzwajvQTvbMXkYfKP2J_VXA6LbDPk3hQw-573xoCl4kQAvD_BwE

2024. március 1., péntek

Karob poros,tarka kalács!

                         


               Tarka kalácsot sütöttem.

                (Gizi receptje alapján)

 30 dkg liszt(fele rétes)

1,5 dkg élesztő (friss)

1 dl tej

1db citromos Danone joghurt (125g-os)

1 citrom reszelt héja

1 db tojássárga (nagy) (nálam 2 kisebb sárgája)

1 ek porcukor

1 cs vaníliás cukor(nálam ez kimarad allergiás vagyok rá)

3 dkg vaj

1 csipet só

felébe 1 ek kakaó, kevés tejben elkeverve.

Hozzávalókat a robotgép dagasztotta.

Recepten kicsit változtattam.

Felébe nálam, 1 ek karob por került a kakaó helyett.

A fehér lapot kinyújtva, megkentem tejszínnel, rá került a barna lap.

Kissé kinyújtottam. 

Háromszor megfeleztem, igy 6 réteg került egymás fölé. 

Feltekerés előtt ismét megkentem tejszínnel.

A tekercs őzgerinc formába került.

Tetejét olvasztott vajjal, lekentem. 10 perc 220fok légkeverésen, majd lekentem tejszínnel, és még sült 180 fokon 25 percig.


A recepten, változtattam,  nem kakaóval, hanem karob porral készítettem,  ez a szentjánoskenyérfa terméséből készül.


A mi éghajlatunkon ez a fa nem él meg.
Bővebben a karob porról ITT olvashatsz egy másik blog bejegyzésemben.

2024. február 20., kedd

Laktózmentes tiramisu készült!

Velem töltött egy pár napot a nagylány unokám.
Együtt főzőcskéztünk!
Újból elkészítettük a   laktózmentes tiramisut a nagylány unokámmal.
A laktózmentes maszkarpónét előre elkészítettem, a többit ő csinálta egyedül, már segítség nélkül.
Egy alkoholmentes koktéllal zártuk a napot!


Laktózmentes maszkarpone készült.


Amikor még nem volt kapható laktózmentes maszkarpone, de már laktózmentes jogurtot kaptam, megtanultam elkészíteni a laktózmenetes maszkarponét.

Nagyon egyszerű, laktózmentes joghurtot vásároltam. 
Egy szűrőbe , dupla tüll anyagot tettem és ezen lecsöpögött a kevés laktózmentes tejszínnel, és 2 ek olíva olajjal elkevert joghurt, a hűtőbe egy éjszaka."
Már tiramisu is készülhetett.  
Most is készült maszkarpone, most tüll helyett egy sűrű anyagot használtam, (olajsütőbe használatos szűrő anyag)
Olaj helyett egy laktózmentes tejföl került bele, így nem lett annyira zsíros.
A fél literes joghurtból, és 2 dl tejfölből, majdnem 2 dl savó folyt le. 
Végül jó állagú maszkarpone lett a végeredmény.

Ezt ma kenyér sütéshez használtam fel.
Vadkovászos(élesztő nélküli).